Kategória: Pályázat

Végre a dobogón

Több mint egy hete meg kellett volna írnom ezt a bejegyzést, de eléggé meg voltam fázva és programom is volt bőven, de most bepótolom ami akkor elmaradt. Ez volt az első olyan év, hogy megfogadtam magamnak, hogy ahogy lehetőségem és időm engedi megpróbálok minél több pályázaton elindulni. Tizenegy pályázatra küldtem be munkákat, és ebből kilenc pályázat kiállítására tizenöt képem jutott be, ebből legutóbb az Az ajtó című fotóm, és A lélek tükre című képem pedig dobogós (második) helyen végzett. Azt hiszem zöldfülűként ez sokkal nagyobb érdem mint amit egy évvel ezelőtt el tudtam volna képzelni, főként azért mert rengeteg mindent kell még megtanulnom. Ami ennek az egésznek az érdekessége, hogy minden egyes pályázatot, külön felkészülés előzött meg, nem csak “levettem a polcról” egy képet hanem egy pár kép kivételével mindegyik arra az alkalomra készült. Azt hiszem ez az amiből rengeteget tanultam ebben az évben. Fontos még megemlíteni a barátaimat és közeli ismerőseimet is, akik mindig segítettek nekem akár ötletelésről volt szó akár modellekre volt szükségem. Én kivétel nélkül élveztem velük a közös munkát és mindig nagyon jól éreztem magam. Lentebb a két kiállított képem látható a teljes kiállítás anyaga pedig itt érhető el. Minden kiállítottnak gratulálok, és köszönöm a segítséget modellemnek!

     

Szeretett világunk

Úgy látszik nálam a jó dolgok mindig csoportban jönnek. Tegnap este még egy újabb e-mail várt, hogy a DaDalia Galéria Fotóköre által IV. Szeretett világunk fotópályázatába bekerült a Szépség című fotóm. Nagy dolog ez nekem mert 110 pályázó 907 fotójából, 46 pályázó 78 fotóját választották be kiállításra. Ezúton gratulálok minden nyertesnek és kiállítottnak, alig várom, hogy láthassam a többi művet! Köszönöm Hajdu Henriettának aki nélkül nem jöhetett volna létre a fotó, hiszen Ő van rajta 😀

Az idő

Újabb örömhírt kaptam ma, több képem is bejutott a Prizma Kör által szervezett Az Idő című pályázat kiállított képei közé. Nagyon boldog vagyok, mert eddig még ilyen eredményt nem értem el, hogy ötből három képemet is bemutatják. A pályázat az idő múlásáról és az időről szólt, izgalmas és nehéz feladat volt ezt fényképen érzékeltetni.  Gratulálok a helyezetteknek és a többi résztvevőnek! Most is nagyon érdekes képek kerültek be érdemes megnézni a kiállítást.

Az idő kontrasztja

Különösen kedves nekem ez a kép, hiszen a nagymamám látható rajta. Dacára a két fotó között eltelt éveknek, úgy gondolom akár a jobb, akár a balt oldalt nézem, a nagymamám mindkettőn nagyon szép. 🙂
/A kép jobb oldalán lévő fotót ismeretlen fotográfus készítette/

 

 

 

 

 

 

 

Jelen és múlt

Ezt a fotót egy séta alkalmával készítettem itt Székesfehérváron. Megfogott, hogy egymás mellé tették a régi és az új kapucsengőt. Nem cserélték le a régit, nem dobták ki, még egy kicsit otthagyták…

 

Akkor és most

Őszintén nem is gondoltam, hogy ez a képem is bejut a kiállításra, még tavaly készítettem egy házi feladathoz. Bár akkor nem az idő volt a téma, hanem képben kép. Varkocs György várkapitány szobra és annak környéke látható a képen, régi és új korában. A középső képet 1938-ban készítette Erdei Dezső.  Nagyon izgalmas egy közel 80 éves képet felhasználni, és beleilleszteni a kompozícióba. Nem i volt olyan egyszerű.
/FOTO: FORTEPAN/GYÖNGYI/.

Padon ülő ember és portré pályázat

Örömhír

Nemrég neveztem a Prizma Kör által szervezett Padon ülő ember és Portré pályázatára. Tegnap jött az értesítés, hogy két képem (A csibész és A tekintet) bejutott a portré pályázat kiállítására. Nagyon örülök a hírnek, bár megmondom őszintén, azt a négy képet amit a padon ülő ember pályázatra küldtem, sokkal esélyesebbnek tartottam. Külön a pados pályázatra készítettem a képeket, míg a portréra idő hiányában és mivel apukám nem volt hajlandó modellt állni (pedig tuti akkor helyezést is elértem volna) a meglévő képeimből válogattam össze. Sosem tudom eltalálni mit tart jónak a zsűri, de annyi baj legyen főleg ha bekerül kiállításra a képem. Mindkét modellemnek nagyon köszönöm a segítséget! A nyerteseknek és a többi kiállítottnak is gratulálok!

Kiállítás

A kiállítás megnyitója október 7-én 11 órakor lesz a Pestújhelyi közösségi házban, utána pedig gondolom pár hétig kint lesznek a képek. Ajánlom mindenkinek mert fantasztikus képeket lehet ott megcsodálni!

A csibész 

 

A tekintet

 

A.K.T. pályázat

Egy újabb örömhírrel kaptam tegnap levelet. Két képem ismét bejutott a Prizma Kör által szervezett A.K.T. című fotópályázat internetes kiállítására. Gratulálok a nyerteseknek is, külön öröm, hogy ennyi csodás alkotás között az én képeimet is érdemesnek tartották a bemutatásra. És külön köszönet a modelljeimnek! A kiállítás képeit itt lehet megtekinteni.